Zsidek Nóra bemutatkozása
Zsidek Nóra bemutatkozása
Gyerekkorom óta foglalkoztat a kérdés, hogy miért élünk. Úgy gondolom, nem vagyok egyedül ezzel. Sokunkban ott él a remény, hogy van értelme ennek az egésznek, amit csinálunk. Amiért idejöttünk. Szomorúnak tartom, hogy milyen sokan adják fel a keresést. Néha megfognám a vállukat, és megráznám őket: ébredj fel, hát hol hagytad a gyerekkori kíváncsiságot, a rácsodálkozás örömét? Miért hiszed el, hogy a világ szürke és monoton? Miért adtad fel a hited a csodában?
Néha
a saját vállamat is meg kell ráznom. Nagyon sok szomorú dolgot
látok a világban. Nem értem, hogy miért nem figyelünk oda egymásra.
És miért nem figyelünk magunkra sem igazán. Nagyon nehéz látni, az
emberek hogyan tapossák egymást, hogyan nyomják le a másik fejét a
vízbe. Valamiért általánossá vált a közöny, a nemtörődömség, amivel
nemcsak egymást bántjuk, hanem a Természetet is, amely körülölel
minket. Azt a rendkívüli és szavakkal leírhatatlan szépségű
Természetet, amibe beleszülethettünk, és otthont ad nekünk.
Mégis hiszem, mélyen hiszem azt, hogy mindnyájunkban ott van az
emberség, egyszerűen csak megfeledkeztünk róla. Csak emlékeznünk
kell. Megfogjuk majd egymás kezét, és együtt emberségesebbé tesszük
ezt a világot. Eljutunk odáig, hogy észrevesszük, nem egyedül
létezünk a Földön, hanem egymás mellett, együtt a többi emberrel és
a sokmilliónyi élőlénnyel. Tisztelünk majd minden élőt, és hálával
adózunk a Természetnek, az Életnek, a lehetőségnek, hogy itt
lehetünk. Mert ez ajándék. Az Élet ajándék.
Az
Usui szellemi gyógymódnak, a Jinjutsunak először is hálás szívvel
köszönöm, hogy létezik. Hogy visszaadta a hitem a csodában. Fodor
Gyurival, a Mesteremmel 2008 őszén találkoztam először. Akkor
kaptam az első hangolást. Eltelt két eseményekkel, élményekkel teli
év, amit egy csodálatos Közösség tagjaként, önkénteseként
tölthettem és töltök, ahol igaz embereket, barátokat ismertem meg,
akikkel mindig öröm együtt lenni. Hálás vagyok, hogy találkozhattam
velük, és Gyurinak is, hogy a tanítványa lehetek. Rengeteget
segített és segít az utamon. A meghatalmazott tanítói hangolást
2010 novemberében kaptam tőle.
Bár
nagyon nehéz, megpróbálom szavakkal megfogalmazni, egy-egy kezelés
mit ad nekem. Amikor valaki kéri a Jinjutsu
segítségét, és én lehetek a közvetítő, akkor megszűnnek a szerepek,
lekerülnek az álarcok, csak a két lélek van ott és közöttük a
gyógyító energia. Semmit nem kell tenni, nincs erőfeszítés, akarás,
egyszerűen csak ott vagyunk, és átadjuk magunkat. Olyan ez, mint
újra gyereknek lenni. Szívből hálás vagyok ezekért a
pillanatokért.
Tanátadási
vonalam: Mikao
Usui -> Cudzsiro Hajasi -> Hawayo Takata -> Barbara Ray ->
Maureen O'Toole -> Kate Hugshon-Law -> Paula Horan ->
Bacskai Katalin -> Fodor György -> Zsidek
Nóra
Tevékenységeim:
Nyíregyházáról Budapestre költöztem, hogy a külker főiskolára járjak, amit 2006-ban végeztem el;
Budapesten maradtam, egy bankban dolgoztam 3 és fél évig, mellette a közgáz egyetemre jártam;
mindezen tevékenységekből kiábrándulva 2009 nyarától részmunkaidőben dolgozom délelőttönként;
az így keletkezett szabadidőmben, amikor tehetem, a Budapesti I. számú Tiszta Fény Egészségközpontban Pőcz Evelynnel és a Közösség önkénteseivel gyógyítok, egészségnapokra járunk kezelni, gyakorlásokat tartunk;
továbbra is keresem, mit jelent embernek lenni. Keresem azt, aki valójában vagyok.
Szeretettel
várok mindenkit, aki szeretne gyógyulni, Jinjutsu
I. avatásra jelentkezni vagy érdeklődni.
Elérhetőségeim:
06 30 84 88 356
zsideknora kukac yahoo pont com